10 éves évforduló
Written by szaboreka on 2 October 2024
2024. szeptember 20-án, a szabadkai Városháza dísztermében a szerbiai Mária
Rádió magyar szerkesztőségének 10. évfordulóját ünnepeltük. Az ünnepség, a
négy magyar nyelvű Mária Rádió találkozójának is alkalmat adott.
Az ünnep fényét az ,,Anyanyelvem ékessége" Versmondó Verseny kiemelt arany
minősítéssel jutalmazott versmondóinak fellépése gazdagította, valamint a zenés
összeállításon túl, bemutatásra került az a film, amely a Mária Rádió tevékenységét
kívánta előtérbe helyezni.
A találkozót hálaadó szentmise követte, amelynek helyszíne a szabadkai Szent
Mihály ferences templom volt.
A szerbiai Mária Rádió első adása 2003. november 13-án indult. A szerkesztőség
központi székhelye Újvidék volt, majd 2006-ban megnyílt a segéd stúdió
Szabadkán. Ezekben az években a magyar és horvát szerkesztőség együtt
tevékenykedett. 2013 őszétől Mária Rádió Világcsaládjának jóváhagyásával a
szerbiai Mária Rádió két nyelvterületű szerkesztőséggé alakult és székhelye
Szabadkára került. 2014-ben megalakult a ,,Mária Rádiónkért Egyesület”
amely a magyar nyelvű szerkesztőséget irányítja.
A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének tagjai:
– ft. Palatinus István atya – műsorigazgató
– ft. dr. Horváth Endre atya – lelki asszisztens
– Bálint Ágota – elnök
– Szög Ádám – koordinátor
– Borbély Szabó Réka – szerkesztő-műsorvezető
– Gubena Árpád – műsorvezető
– Cindel Csaba technikus
A szerkesztőség munkáját számos egyházi személy és világi hívő önkéntes szolgálata egészíti ki, amely tevékenyen hozzájárul ahhoz a misszióhoz, amelyet a Mária Rádiók képviselnek szerte a nagyvilágban.
Mindenkinek köszönjük a jelenlétet, öröm volt együtt ünnepelni, adjon az Úr még
megannyi évet, hogy szóljunk és szólaltassunk együtt, Isten szeretetében.