Mária Rádió napja
Written by szaboreka on 11 June 2024
Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén, június 8-án a Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhelyen tartottuk a Mária Rádió napját. Szép élmény volt mindannyiunk számára, hiszen a Mária Rádió nap egyik lényeges része a találkozás. Az esemény lehetőséget adott arra, hogy a hallgatókkal, az imacsoportokkal az éter hullámhosszán kívül együtt lehessünk, tartalmas időt töltsünk el.
A találkozót ft. Palatinus István, szerkesztőségünk műsorigazgatója és Bálint Ágota, a ,,Mária Rádiónkért” Egyesület elnöke nyitotta meg. A Mária Rádió nap előadója ft. mgr. Szakály József, a topolyai Sarlós Boldogasszony templom plébánosa volt. Az előadás után együtt imádkoztuk a rózsafüzért, majd a találkozó szentmisével zárult, amelyet ft.dr. Horváth Endre, szerkesztőségünk lelki asszisztense vezetett.
Mindenkinek köszönjük a részvételt és ezúton is köszönjük Guzsvány Izabella mezzoszoprán énekművésznek és Szűcs Gergely kántornak, hogy szolgálatukkal még ünnepélyesebbé tették a találkozót.